Néhány hír a Microsoft háza tájáról

Ahogy arról már korábban írtunk, nemrégiben befejeződött a Nokia Devices & Services részlegének felvásárlása, s így a cég mobilüzletágának közel 25 ezer alkalmazottja a múlt héten már a Microsoftnál állt munkába. Ennek apropóján meg is érkezett a Microsoft-Nokia első reklámfilmje, ami az Apple stratégiájához hasonlóan azt hangsúlyozza, hogy más, mint a többiek. A reklámot Ti is megtekinthetitek a Nokia Youtube-oldalán.

logo

A Microsoft háza táján felreppent az a hír, hogy a felvásárlás utáni egyik első Windows Phone 8.1-es mobil főként az önarcképek készítésére lesz kifejlesztve, azaz az elülső kamerát magasabb felbontásúra tervezik. Mivel általában 1-2 megapixeles kamerákkal látják el általában az elülső kamerákat, így feltételezhető, hogy az öt megapixeles kamerával ellátott “Superman” fedőnevű készüléket a tökéletes szelfimobilnak szánják. A mobil várhatóan az év végén, a Windows 8.1 frissítéssel együtt jelenik majd meg.

logo

 

A múlt hét folyamán hibát fedeztek fel az Internet Explorerben, és bár már hivatalosan nem támogatják az XP-t, a Microsoft egy soron kívüli biztonsági frissítéssel mégis befoltozta azt. Az Internet Explorer 6-11-ig terjedő verzióiban talált, távoli kódfuttatásra lehetőséget adó kritikus hibát a FireEye biztonságtechnikai cég jelezte, és azt is elmondták, hogy a biztonsági rést aktívan ki is használták már a támadók. A FireEye elmondása szerint a támadások Kínából eredeztethetők, és amerikai kormányzati szervek, pénzügyi intézmények, katonai célpontok és energiaipari vállalatok ellen irányultak. A Microsoft szerencsére gyorsan elhárította a hibát – a Windows XP-n futó verziókban is -, ám továbbra is mindenki számára ajánlják az XP-ről való frissítést Windows 7-re vagy Windows 8.1-re.

Megosztás: