A tabletek előretörése

A Gartner éves piackutatási adataiból kiderült, hogy 2013 során a korábbi évhez képest megduplázódtak a tableteladások. A tavalyi évben a kisebb kijelzős, olcsóbb táblagépek hódítottak a piacon, a vásárlók magját pedig a gépeket először vásárló felhasználók adták. Nem meglepő módon e két szegmens erősödése maga után vonzotta az Android előtérbe kerülését.

A tabletek előretörése

A tabletpiacot egyébként évekig az Apple vezette, 2013-ban azonban már a Google-féle Androiddal kelt el a legtöbb ilyen gép – szám szerint 121 millió darab az év folyamán. A Windows még mindig alig jelent meg ebben a szűken értelmezett szegmensben, 2014-ben azonban még tarolhat a Microsoft rendszere.

A Google operációs rendszerének előretörése egyébként a tavalyelőtti évhez képest jócskán nőtt, az eladások 45,8 százalékról 61,9 százalékra nőttek. Az Android sikere főként rugalmasságának köszönhető, hiszen már a legolcsóbb hardver is kínálható ezzel az operációs rendszerrel, ami az első tabletjüket vásárlóknak a választás során fontos szempont lehet.

 Az elmúlt év átrendeződéséből az Apple került ki vesztesként, hiszen csak csekély mértékben növelte az eladott iPadek számát, aminek következtében a cég piaci részesedése 52,8 százalékról 36 százalékra csökkent.

Említést érdemel még a harmadik mért platform is, mely „Microsoft” név alatt szerepel a Gartnernél. Ide a Windows RT és a Windows 8,x tartozik, s lényegesen eltörpül a maga 2,1 százalékával az Apple és a Google mögött. A napokban nyilvánosságra hozott felmérésben azonban tabletnek csak az iPad-szerű kialakítású, tehát a billentyűzet nélküli, nem-hibrid eszközöket tekintik, így nem számít ide például a Lenovo Yoga és a többi érintőkijelzős noteszgép sem, ami kizárja a legtöbb Windows 8-as gépet.

A 2,1 százalékos piaci részesedés, azaz a négymillió eladott tablet azonban még így is rendkívül kevés, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a teljes Windows 8 koncepció az érintőkijelzők és a tabletes felhasználás körül forog. Hiába domináns szereplő az ultrabookok és a hibrid (azaz érintőképernyős, kifordítható) gépek piacán a Microsoft, az eladási adatok befolyásolásához túl későn reagáltak a kisebb és olcsóbb tabletek hihetetlen térhódítására a Windows 8.1-gyel.

Idén viszont váltott a Microsoft, és már a tavasz végére várható a Windows 8 legújabb frissítése, valamint a gyártók is új, kiforrottabb gépekkel jelennek meg a piacon, ami feltehetően élénkíteni fogja a windowsos tabletek iránti érdeklődést.

A Gartner szerint a PC-t újabbra cserélő fogyasztói réteg várhatóan több okból is nagyobb számban fog idén hibrid ultrahordozható gépeket vásárolni. Ez egyrészt az újdonság hatásnak lesz köszönhető, másrészt hogy segítségükkel kiválthatják a már meglévő tabletjüket és PC-jüket.

A Gartner elemzője szerint „a hibrid ultrahordozható gépek megragadhatják a tablet és PC házasításának lehetőségét és a céges vásárlók számára is vonzó alternatívát képezhetnek a hagyományos noteszgépekkel szemben”.

Megosztás: