Tündi

Első hét az új irodában

Ahogy azt a bejegyzés címe is mutatja, az alábbi képek közös életünk első napjait mutatják be a White Office Irodaház II. emeletén lévő új irodánkban. Van itt takarítós, szerelős, ebédelős-csapatépítős, valamint a végére néhány új irodás kép is.

A tabletek előretörése

A Gartner éves piackutatási adataiból kiderült, hogy 2013 során a korábbi évhez képest megduplázódtak a tableteladások. A tavalyi évben a kisebb kijelzős, olcsóbb táblagépek hódítottak a piacon, a vásárlók magját pedig a gépeket először vásárló felhasználók adták. Nem meglepő módon e két szegmens erősödése maga után vonzotta az Android előtérbe kerülését.

Schwarzenegger és a programnyelv

Az osztrák származású Arnold Alois Schwarzeneggert senkinek nem kell bemutatni; volt ő színész, testépítő, üzletember és politikus, valamint az USA Kalifornia államának kormányzója, így a neve – a legtöbb ember számára – ismerősen cseng. A napokban pedig pluszban az informatika világában is előkerült a neve, ugyanis egy finn programozó, Lauri Hartikka legújabb munkája róla kapta